Tájékoztató

Az iskola-egészségügyi szolgálat (Dr. Bak Zsuzsanna iskolaorvos, Monostori Krisztina védőnő) tájékoztatója

 

Az iskola falain belül, korszerű, jól felszerelt orvosi rendelő (betegszobákkal, elkülönítővel) működik.

Munkánkat a vonatkozó jogszabályok figyelembe vételével végezzük (26/1997 NM rendelet, 51/1997 NM rendelet, 49/2004 ESzCsM rendelet). Ezek alapján gyermeküknél a tanév folyamán különféle szűrővizsgálatokat fogunk végezni.

Minden évfolyam - a gimnazisták szeptember – október hónap folyamán - átesik mozgásszervi szűrővizsgálaton (ennek eredménye, illetve a szakorvosi leletek alapján dől el, hogy a tanuló gyógytestnevelésre szorul e – erről a szülőket  a gyermek ellenőrzőjébe ragasztott tájékoztatóban értesítjük) és a tanév folyamán többször is tisztasági szűrésen. Iskolánk íratlan szabálya, hogy a tisztasági szűrésen kiszűrt – fejtetűvel fertőzött – tanuló csak a megfelelő kezelés elvégzése után, serkementesen jöhet iskolába.

 A tanév folyamán- az osztályfőnökökkel előre egyeztetett rend szerint - a tanulók belgyógyászati és érzékszervi szűrése, illetve a 16. életévüket betöltöttek „záróvizsgálata” folyik (bőr, csont-izomrendszer, keringés, légzés, hasi szervek, külső nemi szervek, idegrendszer tájékozódó vizsgálata, vérnyomás, pulzus, testsúly, testmagasság mérése, látás-, hallás vizsgálat). A szűrések rendjéről a gimnáziumban és felső tagozaton elektronikus a tájékoztatás, alsó tagozatos általános iskolások esetén az üzenőbe, ellenőrzőbe ragasztott értesítéseket kell figyelni. Az előírások szerint az új osztályok (1., 7., 9.) szűrése jelenleg nem kötelező, de iskolánkban ezen osztályok szűrésére is sor kerül, a prevenció szempontjából fontosnak tartjuk az új tanulók megismerését.  Amennyiben a szűrés folyamán felmerül valamilyen elváltozás gyanúja, a gyermek általában beutalót kap szakorvosi vizsgálatra, ahol javaslatot kap a további kezelésre vonatkozóan. Beutalás esetén kérjük: a tanuló a vizsgálat eredményét az iskola orvosi rendelőjében mutassa be! Amennyiben a szűrés eredménye negatív, arról külön értesítést nem küldünk.

Életkorhoz kötött kötelező védőoltást az előírások szerint idén a 6. évfolyamosok (szeptemberben és októberben  - diftéria-tetanus, illetve kanyaró-mumpsz-rubeola emlékeztető oltás), valamint a 7. évfolyamosok (Hepatitis B és a lányok részére HPV két-két részletben, ősszel és tavasszal) kapnak.  Fakultatív az influenza-, a többi évfolyamnak a  méhnyakrák- , illetve a kullancs terjesztette agyvelőgyulladás elleni oltás. Ezeket hirdetésükkor külön lehet igényelni, vagy szülői kérésre egyéni egyeztetés alapján egyéb esetekben is állunk rendelkezésükre.

Iskolán kívüli kötelező szűrés a fogászati szűrés, mely minden évfolyamot érint.

Az egészségnevelő előadások folyamatosak, témái évfolyamonként eltérőek. Az éppen aktuális szűrésekről, oltásokról, egészségnevelő programokról ezen a felületen található friss információ.

Már most szeretettel invitáljuk a kedves Szülőket az általunk szervezett Véradó Napra, melyre 2018.02.23.-án pénteken fog sor kerülni. Kérjük, lehetőség szerint a rendszeres véradókat, hogy készüljenek erre az alkalomra.

Az iskola-egészségügyi szolgálat szervezésében kerül megrendezésre mind az általános iskolai, mind a gimnáziumi Egészésgnap és a 10.-11. évfolyam számára szervezett Újraélesztő Nap is.

Az orvosi rendelőben minden nap délelőtt ambuláns rendelés folyik – ellátásra kerülnek a tanulók aktuális panaszai, sérülései. Szükség esetén betegszobai felvétel történik. Súlyos sérülés, betegség, magas láz esetén értesítjük a szülőket gyermekük állapotáról. Itt szeretnénk felhívni figyelmüket arra, hogy az iskolából kimenő telefonhívás esetén a telefonkészülékek egy mobil számot (06308234832) jeleznek ki. Egyrészt kérjük, hogy amennyiben erről a számról hívja Önöket valaki, fogadják a hívást (sok esetben tapasztaljuk, hogy ismeretlen szám esetén a szülők nem veszik fel a telefont), illetve nem fogadott hívás esetén az iskola vonalas telefonszámán is(212-14-94, 114 mellék: orvosi) tudnak érdeklődni, hogy ki kereste Önöket. Ezen a számon, illetve a 
krisztina.monostori@bmrg.hu
';
// -->
e-mail címen kérdéseikkel is bátran fordulhatnak hozzánk! Amennyiben este vagy reggel a gyermeke lázas, hány, vagy egyéb ágynyugalmat igénylő rosszulléte van, a szülő a fent megadott telefonszámon rendelési időben jelezheti ezt. A hiányzást naplózzuk, illetve 3 nap időtartamban van hatáskörünk igazolni. Természetesen elhúzódóbb vagy súlyosabb betegség esetén a háziorvoshoz, illetve személyes megjelenéssel az iskolaorvoshoz kell fordulni. Hiányzásukról a napközben betegszobán fekvők, illetve az általunk hazaküldött tanulók is kapnak igazolást! Kérjük a szülőket, hogy gyermekeiket csak teljes gyógyulás, lázas betegség esetén egy teljes láztalan nap után engedjék újra iskolába!

Szeretnénk felhívni figyelmüket a reggeli/tízórai fontosságára. Kérjük, ne engedjék el e nélkül gyermekeiket iskolába, sok az ebből adódó délelőtti rosszullét! Legyenek figyelemmel arra is, hogy megfelelő ruházata legyen a tanulónak testnevelés órára. Hidegebb idő esetén feltétlenül melegítő nadrág és felső szükséges –azon kívül, hogy gyermeke a kinti testnevelés órán sem fog megfázni, húzódások, sérülések is megelőzhetőek ezzel.

Minden családnak jó egészséget kívánunk!

Áldás, békesség!