Az együttműködés

Utazás Nagyberegre

A Határtalanul! program pályázati kiírásának megfelelően vállaltuk és teljesítettük a kötelező feladatot, azaz elkészítettük a „terméket”. Esetünkben a „termék” nem egy tárgy volt, hanem egy rövid műsor, amelyet a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonban adtunk elő közösen, a nagyberegi diákokkal együtt. 

 A programban részt vevő diákok már jóval az utazás előtt tudták, hogy meglátogatjuk a gyermekotthont, ahol egy rövid, dalokból álló előadás után (ruha-, játék-, pénz) adományokat adunk át. – Azaz mégiscsak vittünk „termékeket”, igaz, nem mi készítettük el, hanem összegyűjtöttük.

Az utazás előtti napokban szépen gyűltek az adományok, így ezeket egy idő után egy külön terembe kellett átvinni, és ott tárolni tovább.  A sok adomány nagy örömöt és egyben nagy izgalmat okozott mindenkinek, adományozóknak és adományozottaknak egyaránt: az előbbieknek a határon, ugyanis annyi gyűlt össze, hogy a busz teljes csomagterét elfoglalták, így a bőröndöket a busz utasterében kellett elhelyezni, kockáztatva ezzel egy, a szokásosnál is hosszabb várakozást a határ ukrán oldalán. Szerencsére egy óra alatt átjutottunk, ami nem volt sokkal hosszabb, mint egy átlagos határátkelés. De a kísérőtanárok és a sofőr izgalmánál sokkal nagyobb volt a nagydobronyi gyermekotthon lakóinak izgalma, akik miközben a Baár-Madasos diákok előadását hallgatták, titokban már kiválasztották a táskákból, csomagokból kikandikáló ajándékokat, plüss állatokat. Megható érzés volt látni az örömöt a szemükben. A legkisebbek talán a szélforgóknak örültek a legjobban. – Természetesen komolyabb ajándékok is jutottak nekik! Ezután a lányok megmutatták diákjainknak a szobáikat, és egy kicsit beszélgethettek is.

Ebben a tanévben is nagy hangsúlyt fektettünk a két iskola közötti kapcsolat megőrzésére: sok közös programot, kirándulást szerveztünk a diákjainknak. Három történelmi helyszínen helyeztük el koszorúinkat: a Vereckei-emlékműnél, a Szolyvai emlékparkban és Nagydobronyban egy első világháborús emlékműnél, ahol megemlékeztünk a háború lezárásának 100. évfordulójáról.

A Határtalanul! pályázat együttműködést vár a programban részt vevő iskoláktól. Az együttműködés nemcsak fennáll, hanem szoros testvériskolai, baráti kapcsolattá alakult az elmúlt több, mint húsz év alatt a Baár-Madas Református Gimnázium és a Nagyberegi Református Líceum között. Ennek a kapcsolatnak a fontosságát erősítette meg két oklevéllel is Kovács András igazgató úr és Orbán László tanár úr, melyet megérkezésünk estéjén, a közös esten adtak át nekünk. Köszönjük ezt a szép gesztust és a Nagyberegen eltöltött öt nap élményét!

 

Utazás Budapestre

Mivel a Határtalanul! program tematikájának az I. világháborút jelöltük ki, meglátogattuk a Várkert Bazár „Új világ született” című kiállítását, mely bemutatja a háború előtti korszakot, a háborúhoz vezető utat, magát a világégést és az azt követő időszakot.

Nemcsak Kárpátalján, hanem Budapesten is megemlékeztünk az I. világháború 100 évvel ezelőtti lezárásáról az iskolánkhoz közeli Városmajorban, ahol megkoszorúztunk egy világháborús emlékművet.

 

A Baár-Madas Református Gimnázium és a Nagyberegi Református Líceum közös videója a 2018/2019 tanévi Határtalanul! programról.