„MIBEN ÉLSZ, HA NEM TÖRTÉNETBEN?”
Idén a Győri SZC Sport és Kreatív Technikum, valamint a szombathelyi ELTE Savaria Egyetemi Központ által meghirdetett novellaértelmező és novellaíró versenyen (Kreatív Szövegíró Verseny) Eper Helka Luca és Imrei Anna 9. d osztályos tanuló indult iskolánkból.
EPER HELKA a 88 első fordulós közül bejutott az első 15 közé, így lehetősége nyílt másfél óra alatt novellát írni, majd a zsűri és a közönség előtt felolvasni. Esszénovella az élet értelmének boncolgatásáról, vagy humoros történet megadott (Darvasi László-szavak) beépítésével? Baár-madasos versenyzőnk – ahogy a mezőny többsége – az első témát választotta és fejtette ki egy belső párbeszédre épülő, elgondolkodtató írásban.
A verseny díszvendége idén Darvasi László prózaíró volt, aki rendhagyó irodalomórát tartott. A zsűri tagjaként pedig értékelte is az elhangzott műveket. Jegyezzük fel: a regény pontozásos, a jó novella meg kiütéses győzelem!
- 67 olvasás