DENK DEUTSCH
A Károli Gáspár Református Egyetem immár másodszor rendezte meg a DENK DEUTSCH nevű német versenyt, amelyen református iskolák három fős csapatai indulhattak. Idén a múzeumok voltak fókuszban. Az első két forduló online zajlott; először feladatokat kellett megoldaniuk a csapatoknak, amelyekkel a szókincsüket bővíthették, ill. hallás- és olvasásértésben mutathatták meg, mit tudnak. A második fordulóban egy videót kellett elkészíteniük, amelyben saját iskolájukat mutatták be 'múzeumként'.
A döntőbe összesen 10-10 csapat jutott be két kategóriában. Feladatuk a német nyelvű országok bemutatása volt. Iskolánkból az Erste Schritte kategóriában a 9.d osztály Schöne Schmetterlinge csapata (EPER HELKA, DÁLNOKI LUCA,HAJÓS LILLA) képviselte az iskolánkat. Annak ellenére,hogy egyetlen kilencedikes csapatként, a legfiatalabbként indultak, nagy örömünkre KÜLÖNDÍJJAL jutalmazták a lányok tudását, mert ők írták a legjobb tesztet a versenyzők közül. Az előadásukban megjelent Sissi és 2 udvarhölgye és élőben felcsendült Mozart Kis éji zenéje is.
A haladó (Fortgeschrittenen) kategóriában két csapatunk is bejutott a döntőbe: a DDZS a 11.b-ből (ANTAL DORKA, KOCSÁRDI DÓRA, KRÁTKY ZITA) és a Deonczy's Museum a 11.d-ből (PÉTER FRUZSINA, BÖDŐCS ÁBEL, MAKOVSZKY DÁNIEL) Nagyon igényesen készültek fel, mind nyelvileg mind tartalmilag gyönyörű előadásokat mutattak be. A zsüri HARMADIK HELLYEL jutalmazta a Deonczy's Museum csapat előadását, ami számukra 50 intézményi pontot is jelent, amennyiben a Károlin folytatják tanulmányaikat. (A csapat tavaly is szerzett már 50 pontot.)
Sok élménnyel gazdagodtunk, jövőre újra ott leszünk!
Gratulálunk a diákoknak és az őket felkészítő Ván Judit tanárnőnek.
- 76 olvasás