Olvasás éjszakája
Az idén megrendezett Olvasás Éjszakájára is szép számban jelentek meg a gimnázium könyvtárában az iskola diákjai. Péntek este gyülekeztünk az olvasóteremben, és mindenki elfoglalt egy kényelmes helyet a már előre elhelyezett szivacsokon.
A megközelítőleg 50 fős társaság izgatottan várta a minden évben megtartott program kezdetét. Az elején egy ismerkedő körrel tudtunk meg többet egymásról, amit az Olvasókör vezetett. Mindenki a neve mellé mondott egy könyv címet, ami a kedvence, illetve egy könyves karaktert, akivel azonosulni tudott. A második részében egy könyves világhoz kötődő kifejezést kellett írnia mindenkinek egy kis cetlire, amiről a többieknek meg kellett tippelni, ki írhatta.
Majd egy kisebb szünetet követően következett egy nyomozós játék a DÖK elnök vezetésével, amelyben a csapatok az iskola épületét bejárva kerestek elrejtett nyomokat, hogy megoldjanak egy bűntényt. A csapatok rendkívül élvezték, hogy a sokszor sötét iskolafolyosókon bolyonghattak nyomok után vadászva. Izgatott beszélgetések, nevetések, gyors léptek töltötték meg az ürességtől kongó iskola falait.
Miután mindegyik csapat végzett a nyomozással, visszatértünk a könyvtárba, hogy kipihenjük magunkat. Közben megérkezett az előre megrendelt pizza is, amit a folyosón elhelyezve, a diákok jókedvűen fogyaszthattak el. Mindenkinek jól esett a sok futás után egy kis energiához jutni, a pizza pedig az örök kedvenc.
Ezután jóllakottan tértünk vissza a könyvtárba, hogy megkezdődjenek a könyvajánlók. Akik hoztak könyvet, egy rövid bemutatóban próbálták felkelteni a csapat érdeklődését hozott történetük iránt. A versenyt nehezítette, hogy érdekesebbnél érdekesebb művek jöttek elő. Volt kortárs novelláskötet, posztapokaliptikus ifjúsági regény, sci-fi és történelmi regény is, hogy egy pár műfajt említsünk. Miután lementek az ajánlók, megtörtént a titkos szavazás, hogy eldöntsük, melyik könyvből olvassunk fel az este utolsó programpontjaként. A szavazatok alapján idén a Budapest OFF című novelláskötet lett a kiválasztott könyv. A felolvasást egy önként jelentkező kezdte, aki egy szép bőrfotelból olvasott fel annyi oldalt, amennyi jól esett neki. Miután elfáradt, jött a következő felolvasó.
Ez az éjszaka valóban az olvasásnak volt szentelve, ennek biztonságáról és zavartalan működéséről pedig egy felsőbb éves fiúkból álló csapat gondoskodott, ezúton is köszönjük nekik a segítséget!
Köszönjük mindenkinek a részvételt, és várjuk az olvasás szerelmeseit jövőre is!
Kerestély Dóra, Mezőfi Rebeka (ELTE tanárszakos hallgatók)
- 262 olvasás