A Fenntarthatósági témahét beszámolója
Idén a levegő és élővilága, a tudatosan és fenntarthatóan eltöltött szabadidő, a körforgásos gazdálkodás, a hulladék és a tudatos fogyasztás voltak az aktuálisan megjelölt, kiemelt témák a Fenntarthatósági témahéten, melyen a végzősök kivételével az iskola összes osztálya részt vett.
Az általános iskola alsó tagozatos osztályai a zero-waste szemlélettel ismerkedtek. Tanítóink vezetésével sokat beszélgettek a családok hulladékkezelési szokásairól és végül az otthon fellelhető, elfekvő, „majd-jó-lesz-még-valamire” csomagolópapírokból, szelektívbe szánt, de inkább újrafeldolgozható hulladékokból műalkotásokat és használati tárgyakat, sőt, Anyák napi ajándékokat készítettek. Semmit sem vásároltak a munkáikhoz, melyek gyönyörűek lettek.
Mottójuk tükrözi az iskola lelkiségét és illeszkedik a fenntarthatósághoz is: „Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.”
A nagyobbak közül a 4. és 5. osztályosok könyvtári foglalkozásokon vettek részt Szák-Kocsis Kati néni vezetésével és egyetemi hallgatói közreműködésével.
Az általános iskola 6. és 7. osztályos tanulói az iskola falain kívül tevékenykedtek. Az iskola környezetének gyommentesítésével végeztek talajjavítást és környezetszépítést, miközben a környéken a szemetet is felszedtük. A gyomok kiszedésével az invazív fajokat is eltávolítottuk a gyönyörű, ősfás, méltán híres kertünkből. A 7. osztályosok Marianna nénivel egy egészséges szelídgesztenye-facsemetét ültettek.
A 8.a-sok Anna nénivel levegővizsgálatot végeztek, egészen különleges módon. A kert és a környék fáin, főleg kőriseken és juharokon vizsgálták a zuzmótelepeket, s ezek alapján megalkották a környék légszennyezettségi térképét.
A 7.b-sek plakátkampányt indítottak a témahét kiemelt tematikái szerint. A 8.b-sek által összeállított Google-kérdőívvel az iskola tanulóinak fenntarthatósághoz való viszonyát mérték fel. A visszaérkezett válaszok feldolgozása még zajlik.
A 10. évfolyamosok feladata egy közösségi platformos (Instagram) oldal megalkotása volt, melyen a Fenntarthatósági témahét minden napján posztoltak a gyerekek.
A 9.-esek változatos és érdekes külső programokon vehettek részt.
A 9.b-sek a dél-pesti FKF Szemléletformáló és Újrahasználati Központot látogatták meg, ahol a tevékenységükkel kapcsolatos előadás meghallgatása után megismerkedhettek a hellyel, ahol a leadott tárgyak második esélyt kapnak, csökkentve a hulladékmennyiséget és a környezetterhelést.
A 9. c és d osztályosok a martonvásári Agroverzumban jártak, ahol sok érdekes és talán meghökkentő élménnyel gazdagodtak. Egy tartalmas, interaktív előadás és az intézet tevékenységéről szóló kiállítás megtekintése, valamint a kutatóhelyiségekben tett látogatás után, a csoportba osztott kilencedikesek egyik része laborfoglalkozáson vett részt, ahol a fenntartható táplálékokkal foglalkoztak: sült hernyókat és tücsköket fogyasztottak, rovarlisztből készült sütit kóstolhattak és gyomokból turmixolt smoothie-t ittak! A csapat másik része a CO2-parcelláknál terepmunkán vett részt, illetve bejárták a csodálatos arborétumot, tematikus túra keretében. Mozgalmas és tanulságos nap volt.
A 11.évfolyam a Díszteremben egy nagyon érdekes előadást hallgatott meg, melynek címe: A drónok harca, avagy a precíziós mezőgazdaság és a környezetvédelem.
Köszönjük az előadóknak, a szervezőknek, tanároknak, diákoknak, hogy a Fenntarthatósági Témahét idén is sikeresen megrendezésre kerülhetett.
- 117 olvasás