A TUDOMÁNYOS NAP EXKLUZÍV ZÁRÁSA
Stílusosan Kapu-zárás lett - ugyanis, nagy örömünkre, a két magyar űrhajós be tudta illeszteni zsúfolt programjába gimnáziumunkat. Kapu Tibor és Cserényi Gyula hatalmas ováció közepette jöhetett be a csarnokba, és tarthatta meg igazán lenyűgöző, rengeteg képpel-videóval tarkított előadását, amelynek nagyon sok tanulságos pontja volt. Többek között a kiválasztás sora, amelyben kemény, sokszor inkább mentálisan embert próbáló gyakorlatokat kellett végigcsinálni ahhoz, hogy a több száz induló közül végül csak ketten maradjanak. A súlytalanság furcsa és nevettető pillanatképei alatt az űrhajósok megjegyezték, hogy a földi tréningek képeit és a videókat nem más készítette, mint régi diákunk, Ludman Dániel, aki a képek kedvéért sportrepülőre is ült velük, valamint a súlytalansági gyakorlatokat is együtt csinálta velük a magasban.
Ami a lényeget illeti, nagyon elgondolkodtató lehetett mindenkinek, ahogyan a barátságról, a teljes összetartásról beszéltek: az űrben nincsen mibe kapaszkodni, minden helyzetet közösen meg kell oldani. Azonfelül izgalmasnak tűnt az a fejtegetés is, amely szerint lassan minden tudománynak megvan az űr- ága: vagyis olyan kutatások-kísérletek, amelyek csak az űrben, extrém hideg, sugárzás közepette, súlytalanságban végezhetőek el. Diákjaink a holnap kutatóiként hallgatták ezeket a mondatokat...
Az előadókon érezni lehetett, hogy úgy kell visszatartani magukban a rengeteg sztorit, történetet, amelyeket még ma is mesélnének, közben a képernyőn megható volt látni a Balaton kikandikáló sarkát egy felhőpamacs mögül.
A szűnni nem akaró tapsnak a csoportfotók vetettek véget, a két űrhajós készségesen, szinte súlytalan léptekkel szaladt osztályról osztályra. Lehet folytatni odafönt!
- 38 olvasás