A haza minden előtt!
Az általános iskolások idei megemlékezése az 1956-os forradalomról rendhagyó módon zajlott. A 7.a osztály segítségével és vezetésével csoportokban dolgoztak a gyerekek első osztálytól 8.-ig. Megismerkedtek október 23-a történetével: a legkisebbek mesét hallgattak róla, készültek ppt bemutatók, amit tanulmányoztak a csapatok, illetve egyes dokumentumfilm részleteket is megtekintettek a gyerekek. A forradalom kitörésének legfontosabb eseményei mellett szó volt az akkori szokásokról, divatról, az emberek hétköznapi életéről. Rejtvények, kirakó, szókeresők, kahoot feladatok színesítették a projektmunkát. Minden tanuló elkészítette a forradalom jelképét: a lyukas zászlót, melyet haza is vihettek magukkal. A megemlékezést az udvaron azzal zártuk, hogy az osztályok megjelenítették a forradalom évének és az idei évnek a számait, majd elénekeltük nemzeti imádságunkat, a Himnuszt. Az egyik különlegesség volt a napban, hogy mindenki megtanulta Kölcsey Ferenc: Emléklapra című epigrammáját, amit együtt mondtunk el a nyolc osztály tanulóival az udvaron. Az volt a célunk, hogy a gyerekek megtapasztalják, milyen nagyszerű érzés lehetett a forradalmároknak az együttes kiállás, az egy célért küzdés, az egymás támogatása. Megható pillanat volt hallgatni a gyerekeket, akik egyemberként szavalták ezeket a szavakat: „Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak hagyd örökűl, ha kihúnysz: A HAZA MINDEN ELŐTT.”
- 16 olvasás