Költőtehetségek vannak köztünk!                        

Erről tanúskodik a diákönkörmányzat szervezésében megvalósult, iskolánkban első alkalommal meghirdetett „Líraleső“ versírópályázat. A 15 pályázó a „Még egyszer...“ mottó felhasználásával egyedi, minőségi verseket küldött be amit a DÖK nagyra értékelt. A művekből a magyartanári kar kiválasztotta az általuk vélt legjobb verseket, majd ezek közül a diákság döntött. A végső szavazás a facebookon történt, a versek igen szép számmal kaptak szavazatokat. Első helyezett Kovács Panna (9. c), a második Soós Rebeka (11. b), míg a harmadik Tamás Boldizsár (11. d) lett. Gratulálunk nekik, illetve az összes beküldőnek egyaránt.

Reméljük, hogy ezzel a kezdeményezéssel hagyományt teremtettünk, és a jövőben még több diák fog kedvet kapni tehetsége, költői vénája kibontakoztatásához, hogy ezáltal is újjáélesszék iskolánk múltban szerzett szellemi értékeit.

 

 

 

Kovács Panna: Versenyfutás az élettel

 

Soha nem láttam az arcát.

Előttem ballagott ballonkabátban.

Öles léptekkel rótta az utat,

És én lélekszakadva futottam utána

Addig, míg fel nem buktam,

És fájtak a lábaim nagyon,

S nyeltem a saját fájdalmam

Minden véres alkonyon.

Soha nem érhettem hát utol.

Mindig a háta fordult felém,

S felbuktam az elejtett szilánkon,

Mit ő maga szórt elém.

Folyton-folyvást csak szaladás,

De nincs cél, csak végtelen,

Késhegyektől tarkult a mezsgye,

S tudom, ott fut az életem.

A cipőmnek lóg a fűzője,

Sebeim úgy izzanak már,

Mintha rátennék azt, ami

Égi tűzből pattant parázs.

És ott fut az életem…

Az első szerelem, az utolsó vonat,

Minden szürke és csendes,

És mégis őrjítő zsinat.

Az élet szalad, rohan,

S te állsz a semmi közepén,

És nyugtatod bűnös lelkedet

Maga Khaosz tekintetén.

Ott fut a nyár, a varázs,

A fiú, a lány, a gyerek,

Apák, fiak képei tiltják,

Hogy egységes egész legyek.

S ha majd egyszer talán…

Ha a nyomába érek…

Együtt, kézenfogva csúszunk

Le az égi stégen.

És akkor majd látom

Azt a rögös utat,

Amin idáig küzdelemmel,

De végül eljutottam.

 

 

Soós Rebeka: Még egyszer...

 

A mélykék tengernél állok,

könnyem a Napban elmerül.

Csipkét fonó titkos álmok,

Rájuk porcelán hab kerül.

 

A tenger már dalol, fényén

messzi horizont tündököl,

gyémántba zárt sötétségén

egy gúnyos mosoly könyököl.

 

Hívogató hullámsírba

ringatja színes díszeit,

s álnok kéjjel előhívja

tűnt arcok negatívjait.

 

Egykor még ők is itt álltak,

Könnyük a Napban elmerült.

Álmodtak, tomboltak s vártak!

Most arcukon holt vágy terül.

 

Nézek most tükörkeretben

egy vadon szálló rebbenést,

majd állok némán, meredten,

s hallgatom a szél énekét.

 

Még ne indulj és ne moccanj,

indulni később sem nehéz.

Hol az a vágy, s hol az a Nap,

s várnak-e még tündérmesék?

 

Még egyszer hallgass a csendre,

megsúgja majd mit veszíthet

imára kulcsolt lelkedre

még egyszer rácsorgó szíved.

 

 

Tamás Boldizsár: A vörös-fekete sál

 

Szép péntek este lehetett

Csillagunk felmenőben volt

Láttam mindenhol fényeket

Éppen aludt minden kobold

 

De piros-fekete szellő

De ó az átfújt teljesen

Rád néztem, nem takart felhő

S rám mosolyogtál csendesen

 

Életem borongós egén

Gyönyörű lángot gyújtottál

Mely mellett most már nem fázom

A gond kevésbé kalapál

 

Lágy könnyű szavak sodortak

A zene szólt, táncoltunk már

Olyan szép ez a barna szem

S ez a piros-fekete sál

 

De a szürke másnap eljött

S elválasztott tőled engem

Arcod képe elhalványul

Már nem látom...de miért nem!?

 

Egy dolog maradt meg nekem

Csak egy kétes árny felőled

Csak a vörös fekete sál

Vörös-fekete őrület

 

Itt lebeg folyton előttem

Jelenléte fojtogat már

Nem menekülök előle

Ez a vörös-fekete sál

 

Ez az mi éjjel sem hagy el

Ez visz a vesztőhely felé

Nem tudom, ez tőr vagy kötél

Nem tudom, de visz lefelé

 

Ó de ha csak egyszer meglátnálak

Jó lenne minden, mint egy álomban

Mi mosolygunk már, és te csak állsz majd

A szép piros-fekete sáladban