Érettségi

Az olvasás éjszakája

Az iskola honlapján is tájékozódhattok arról, hogy milyen nagyszerűen éreztük magunkat péntek éjszaka.

Tizenheten gyűltünk össze, hogy hódoljunk kedvenc időtöltésünknek az olvasásnak.

Csorba Lili már második alkalommal nyerte el a lehetőséget, hogy az általa ajánlott könyvet olvassuk egész éjjel.

Gratulálunk Neki!

Külön köszönöm az olvasókörösöknek, hogy érett könyvajánlásaikkal felhívták a figyelmünket arra, hogy mely műveket érdemes kézbe venni.

Móréh Judit tanárnő jelentének és olvasással kapcsolatos gondolatainak is nagyon örültünk.

KÖNYVFESZTIVÁL 2017. április 20-23.

  A  24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
  2017. április 20–23.
Millenáris

 

Az immáron 24. alkalommal megrendezésre kerülő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a nemzetközi könyves világ jegyzett eseménye, a térség meghatározó szakmai és kulturális fóruma.

A Fesztivál a Millenárison, igényes környezetben, könnyen megközelíthető, központi helyen, még korszerűbb és szebb kiállítóterekkel várja a látogatóit.

Gimnáziumi felvételi

A jogszabályban rögzített módon az egyeztetett felvételi jegyzék alapján minden felvételizőt postán értesítünk április 26-ig.

Olvasás éjszakája

Kedves Olvasók!

Elérkezett a várva-várt nap. Úgy tűnik tartalmas éjszakának nézünk elébe.

A sok jelentkező, az olvasás szeretete biztos alap arra, hogy jól érezzük magunkat.

Ne felejtsétek otthon a hálózsákot, a párnát és szavazásra szánt könyvet!

 

Olvasás éjszakája

Szeretettel várunk minden érdeklődőt 2017. április 21-én 19 órára a könyvtárba.

Fontos, hogy hozz magaddal hálózsákot, egy szavazásra bocsájtható jó könyvet és vidámságot!

 

Sudár Annamária előadóművész Arany János-estje

 

MEGHÍVÓ

2017. március 24. péntek, 19 óra

Szeretettel várjuk minden kedves olvasónkat erre a nagyszerű estére.

 

Fizika

Arany János-emlékév 2017

 

 

Az Országos Széchényi Könyvtár (úgy is mint az Arany-kéziratok jelentős részének őrzője) az Arany János-emlékév 2017 szakmai előkészítésében a kezdetektől részt vállalt, s méltó megünnepléséhez változatos programokkal járul hozzá.

Négy évfolyamos gimnáziumi felvételi - ideiglenes felvételi jegyzék, szóbeli meghallgatás

A négy évfolyamos gimnáziumi képzésre jelentkezők ideiglenes felvételi jegyzékét március 9-étől iskolánk honlapján és az iskolában az igazgatói hirdetőn lehet megtekinteni. A jegyzéken csak a diákok tanulói azonosító száma vagy a Jelentkezési lapon megadott jelige szerepel majd.

A négy évfolyamos gimnáziumi képzésre jelentkezők szóbeli meghallgatása 2017. február 27-e hétfő és március 3-a péntek között lezajlott.

Hat évfolyamos gimnáziumi felvételi - ideiglenes felvételi jegyzék, szóbeli meghallgatás

A hat évfolyamos gimnáziumi képzésre jelentkezők ideiglenes felvételi jegyzéket március 2-ától iskolánk honlapján és az iskolában az igazgatói hirdetőn lehet megtekinteni. A jegyzéken csak a diákok tanulói azonosító száma vagy a Jelentkezési lapon megadott jelige szerepel majd.

A hat évfolyamos gimnáziumi képzésre jelentkezők szóbeli meghallgatása 2017. február 20-a hétfő és 24-e péntek között lezajlott.

 

VERSENYFELHÍVÁS

Áprily Lajos Vers- és Prózamondó Verseny                                           

2016/2017                                                                                                        

Az Áprily Lajos Vers- és Prózamondó Verseny története

 

Az Áprily Lajos Országos Református Középiskolai Vers- és Prózamondó Verseny

A Magyarország összes református középiskoláját érintő megmérettetést először 1995-ben rendezte meg az ezzel megbízott Baár-Madas Református Gimnázium. Nem véletlen a helyszínválasztás, hiszen a névadó Áprily (Jékely) Lajos, költő, műfordító ennek az intézménynek volt tanára és 1934-től 1943-ig igazgatója. (1)

 

Kezdetek: az Áprily Alapítvány létrehozása

Nevezési lap

Országos döntő 2017

Pages

Subscribe to Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium RSS