A KÉT ALAPÍTÓ
Hagyományainkhoz híven a gimnázium három új osztályával (7.b, 9.c, 9.d) idén is megemlékeztünk alapítóinkról, Baár Jánosról és Madas Károlyról a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.
Madas Károly síremlékénél Tombor László igazgató úr idézte fel az alapítók emlékezetét, Baár János sírjánál pedig Székely Tamás iskolalelkész mondta el igei gondolatait. Diákjaink egy-egy fehér rózsát helyeztek el a sírokon, valamint ismertették az alapítók életrajzát és verset mondtak.
Az alkalom segített abban, hogy jobban megértsük az iskola hagyományait és értékeit. A szép idő és a sírkert nyugalma inspirálta a résztvevőket, így méltó módon fejeztük ki hálánkat Baár János és Madas Károly iránt, akik az iskola alapjait lefektették.
- 166 olvasás