Az együttműködés

Utazás Nagyberegre

A Határtalanul! program pályázati kiírásának megfelelően vállaltuk és teljesítettük a kötelező feladatot, azaz elkészítettük a „terméket”. Esetünkben a „termék” nem egy tárgy volt, hanem egy rövid műsor, amelyet a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonban adtunk elő közösen, a nagyberegi diákokkal együtt. 

Utazás Budapestre

Testvériskolai látogatás Budapesten és kirándulás a Balaton-felvidéken

 

A Nagyberegi Református Líceum és a Baár-Madas Református Gimnázium hosszú éveken átívelő kapcsolatának egy újabb lépcsőfokához értünk az idei év áprilisának elején, hiszen iskolánk, a Határtalanul! programban részt vevő diákjai és  tanárai ismét ellátogatott testvérintézményünkbe.

Utazás Nagyberegre

A 10.C. osztály 32 fővel indult Nagyberegre a Határtalanul Program keretében, és annyi adománnyal, hogy az teljesen betöltötte a busz csomagterét. A táskáinkat a busz belsejében tornyoztuk fel hátul úgy, hogy nem lehetett kilátni a hátsó ablakon. A határon szerencsére nem pakolták ki a buszunkat ukrán oldalon, így minden adomány célba ért. Testvériskolai látogatásra készültünk, de a vártnál sokkal többel lettünk gazdagabbak.

Előkészítő órák

A Határtalanul! program kiírásának megfelelően a nagyberegi utazás előtt három felkészítő órát tartottunk a cserekapcsolatban részt vevő Baár-Madasos diákoknak.

Először Felső Tímea tanárnő mesélt a Nagyeregi Református Líceumról, az előző utazások tapasztalatairól, illetve ismertette a Határtalanul! programot és az ezzel kapcsolatos teendőket. Sok szó esett a közösen elvégzendő feladatokról is, többek között az adománygyűjtésről (pénz, ruhák, könyvek, ajándékok), amellyel a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon lakóit támogatjuk.

Utazás Budapestre

Utazás Nagyenyedre

2018-19 Erdélyi út

Határtalanul! Erdély – 2019. június 2-7.

1. nap

2018-19 Nagyegyed

Megvalósult a Magyar Kormány támogatásával.

2018-19 Nagybereg

Megvalósult a Magyar Kormány támogatásával.

Játékdélután az általános iskola első osztályába jelentkezőknek

Szeretettel hívjuk és várjuk a 2019 őszén első osztályba kerülő gyerekeket és szüleiket 2019. január 11-én, pénteken 16:30 órára a díszterembe. Ezen a délutánon az érdeklődő családok egy játékos foglalkozás keretében ismerkedhetnek meg a jövendő első osztály tanítóival, Szeleiné Madocsai Rékával és Vesztli Diánával.

Papírgyűjtés

A papírgyűjtés 2018. november 12. hétfő és november 16. péntek között lesz.

A papírhulladékot hétfő délutántól lehet leadni az alábbi időszakokban.

Hétfő:  8. órában 14:45 – 15:30 között.

Kedd – péntek: 7:10 – 7:40 között és a 8. órában 14:45 – 15:30 között.

A leadás és a konténer helye az előző évekhez képest megváltozott!

Az új helyszín: a B épület és a játszótér közötti parkoló.

Kérjük a kocsival érkező szülőket, hogy körforgalom jelleggel közlekedjenek az iskola udvarán, vagyis az alsó kapun jöjjenek be és a felső kapun menjenek ki (így akadályozzuk legkevésbé a konyha forgalmát).
Köszönjük együttműködésüket!

Meghívó szoboravatásra

2018. november 8. csütörtök 15 óra

Szép siker az anyanyelvi versenyen

Az elmúlt hét végén 46. alkalommal rendezték meg az "Édes anyanyelvünk" nyelvhasználati verseny országos (Kárpát-medencei) döntőjét. A versenyzőknek három óra alatt húsz írásbeli feladatot kellett megoldaniuk; majd rövid felkészülés után, vázlat segítségével, egy önállóan megalkotott beszédművet kellett elmondaniuk a bírálóbizottságnak és a hallgatóságnak.

Versenyek 2018/2019

2018/2019. tanévi tanulmányi versenyek eredményei

 

 

tantárgy

verseny megnevezése

verseny szintje

 

Sportversenyek 2018/2019

2018 / 2019. tanévi

sportversenyek eredményei

Pages

Subscribe to Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Diákotthon RSS