KIBOCSÁTÓ, SZÉP ÜZENET

Elérkezett ismét, ami szomorkás és felemelő, megunhatatlan és mindig egyedi... Több tucatnyi diákunk járta végig a Medgyaszay-várkastély minden termét, énekelve a zsoltárokat és szívük dalait. A folyosók most üresen kongtak, de szép volt, amit visszhangoztak a falak, öröm, csipet szomorúság, elmúlás és hála keveredett a dalokban és a szívekben , az arcokon. A menet a szokásos útvonalon a Torockó tér felé kígyózott, az autósok kénytelenek voltak utat adni a menetnek, de nem is dudált senki sem a Pasaréti úton. Talán mindenki a saját gyerekére, családjára gondolt és elnyomott egy mosolyt a volán mögött ülve.

Az istentiszteleten azután Székely Tamás iskolalelkészünk a befogadásról beszélt. A befogadás zsidó és görög értelmezéséről, a teljes és vendégfogadó, odaadó szeretetről, amely nem válogat, de megérteni akar. A krisztusi befogadás mint életprogram áll előttünk - s ebben az iskolában megtapasztalhattuk, hogy nehézségek esetén is van kinél befogadást találni, hogy sosem vagyunk egyedül, még akkor sem, ha szomorú veszteségek érnek bennünket, mint most, amikor szeretett kollégánk, Pongor Gábor nem tudta már elballagtatni kedves béseit. Ilyenkor még inkább jó átélni Krisztus mindenek feletti befogadó szeretetét a közösségben. Igazgató úr az ifjúságról mint ígéretről beszélt, és el lehetett töprengeni, mit teszünk Isten csodás ígéreteivel - minden gyerek, minden diák egy-egy ígéret, amelyet ki kell bontanunk.

A végzősöket Hajdú Ábel (11.c) köszöntötte, felidézve a példakép 12.-esekkel töltött boldog és tartalmas napokat, válaszként Mérész Boglárka (12.c) küldött az eltelt évekből köszönet-szilánkokat és szép, tartalmas gondolatokat a közösségi létről.

A zászlók átadása, a hagyományos szalagkötözés alatt Bencz Benedek (11.b) halk és megkapó gitáros tűnődéseit hallhattuk. A Szózat után szedelőzködtünk.

"Befogadta, hogy aztán kibocsássa őket".

Ez ismerős.