Kirándulás Erdélyben
Hét éves lehettem, amikor már tudtam az igazságtalan trianoni döntésről. Mindig foglalkoztatott az a gondolat, hogy akár az én családom is élhetett volna a leszakított részeken és akkor sorsom másképp alakult volna. Eddig csak szlovákiai magyar lakta területen jártam, de most lehetőségem nyílt arra, hogy osztályommal eljussak Erdélybe is.
Osztályfőnököm, Csilla néni pályázati pénzt nyert, így minden család számára elérhetővé vált ez az utazás. A kirándulás előtti hetekben sokat foglalkoztunk Erdély történelmével, kultúrájával. Felkészülve, nyílt szívvel és lélekkel indultunk utunkra.
Reggel nagyon korán keltünk fel, hogy elérjük a buszt, ami hat órakor indult az iskola elől. Az út hosszú volt, ezért sok benzinkútnál megálltunk, amíg elértük a magyar-román határt.
Az első megállónk Marosillyén Bethlen Gábor szülőháza volt. Innen Déva várához mentünk. Nagyon szép volt. Szegény Kőmíves Kelemenné!!!
Gyulafehérváron szálltunk meg gyülekezeti szálláshelyen, ahol kedves nénik főztek nekünk finom, meleg vacsorát.
Este megtekintettük a híres várat, a templomot és még sok érdekességet. Nagyon hangulatos volt a város, mint bármelyik határon inneni.
Másnap miután megreggeliztünk, elbúcsúztunk kedves vendéglátóinktól és Fogaras felé vettük az irányt. Megnéztük az ottani várat és a templomot Bethlen Kata sírjával. A város sajnos elrománosodott.
Innen a Szent Anna-tóhoz mentünk, ez volt a meglepetés állomásunk. Az úton Matyi bácsi gitározott, Réka furulyázott. Ez a tó nemcsak a legendája miatt felejthetetlen számomra, hanem egy furcsa érzés miatt is: a tó szélén a sekély vízben állva, ebihalak ették le lábunkról az elszáradt bőrréteget. Így aztán igazán megérintett a természet!
Este Hidegség patakán csángó vendéglátóinknál egy hangulatos panzióban szálltunk meg. A háziasszony - akit Ági néninek hívtak - finom vacsorával várt minket.
Reggel amikor felébredtünk gyönyörű kilátás tárult elénk. A dús fű körülölelte a fákat és olyan sűrű volt, hogy egy tenyérnyi föld sem látszott körülötte. Délelőtt meglátogattuk a „bundást”. Itt láttuk hogyan készül egy bunda, picit dolgozhattunk mi is. Később találkoztunk az ottani hetedik osztályosokkal. Együtt táncoltunk, nekünk ez jobban ment. Megismerhettük Erdély legszebb lányát, Anettet. Népviseletben volt és tudott táncolni! Még ezen a napon betértünk egy kovács műhelyébe, a kovács is kedves ember volt. Ott láttam először lópatkolást. Az eső úgy esett, mintha dézsából öntötték volna, szerintem ott futottuk addigi legjobb időnket a műhelytől szállásunkig.
A negyedik nap pont június negyedikére esett. Szép dolognak tartom, hogy az összetartozás napján pont Erdélyben lehettünk. Nagyot túráztunk, feljutottunk a hegy gerincére, ahonnan az egész tájat megcsodálhattuk. Csilla néni úgy bírta a menetet, mint egy húsz éves, az sem látszott rajta, hogy nemrégen eltört a lába.
Ezen a napon megtekintettünk egy tájházat és egy nagyon finom jellegzetes erdélyi ételt sütöttünk, amit „bócnak” hívnak. Ezután lovas szekérrel döcögtünk a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonába, ahol fociztunk az ott lakó gyermekekkel. Azért tetszett az az otthon, mert ott a gyerekek családban nőhetnek fel és elsajátítják gazdálkodás minden csínját-bínját.
Innen elsétáltunk az ezeréves határhoz, megemlékeztünk a trianoni békediktátum szomorú napjáról. Szállásunkhoz autóbusszal mentünk vissza. Elköltöttük az „utolsó vacsorát” kedvenc panziónkban.
Reggel szomorú búcsút vettünk Ági nénitől. Székelyudvarhelyre mentünk. A szoborparkban megnéztük a magyar hírességeket, elénekeltük a székely himnuszt. Később egy cukrászdában hűsöltünk.
Szejkefürdőn gyönyörű székelykapu sorozatot láttunk a végén Orbán Balázs sírjával. Megálltunk Korondon, ahol vásárolhattunk. A parajdi sóbányában játszottunk a játszótéren és imádkoztunk a kápolnában.
Marosvásárhelyen találkoztunk a Bólyai Farkas Elméleti Líceum hetedikeseivel. Meséltek az iskolájukról, mi pedig a mi iskolánkról.
Gyülekezeti szálláson aludtunk, ott is szeretettel fogadtak minket.
Utolsó napon Kolozsváron a Házsongárdi temetőben megkerestük Kós Károly, Reményik Sándor, Dsida Jenő, Apáczai Csere János és Szenci Molnár Albert sírját, gróf Bethlen kriptáját.
A temetőben egy vipera vagy sikló(?) kiválasztotta közülünk a legnagyobb és legerősebb fiút. A szerelem nem volt kölcsönös, csókja - Istennek hála - nem volt végzetes. „Erdélyszakértő” tanárnőnk Emese néni és Csilla néni megkereste a kolozsvári kórházat, így Gadit gyorsan odavitték. Ő jót pihent, mi szívinfarktust kaptunk.
Végül Isten segítségével megmenekült osztálytársunk, így mindnyájan elindultunk hazafelé.
Igmándi Levente Örs
A Baár-Madas Református Általános Iskola és Gimnázium 7.a. osztályos tanulója
Emberi Erőforrás Minisztériuma által kiír HATÁRALANUL! Program keretében megvalósult kirándulásunk részletes programja:
Előkészítő szakasz
- A két Bolyai c. előadás
Előadó: Nagy-Baló András matematika szakos tanár
- Csángó élet c. előadás
Előadó: Dalosné Kovács Györgyi néprajzos
- Erdélyi magyarság története, etnikai összetétele, Trianon
Előadó: Molnár György történelem szakos tanár
- Erdély növény- és állatvilága
Előadó: Gudricza Ágnes biológia szakos tanár
- Népzene, székely népdalok tanulása
Tartotta: Lantosné Megyesi Schwartz Dóra ének szakos tanár
- Árva Bethlen Kata élete, munkássága
Beszélgetést vezette: Bölcsföldiné Türk Emese hittan szakos tanár
- 555 olvasás